
November 6-án és 10-én zárva tart a könyvtár
Értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy 2025. november 6-án, csütörtökön és november 10-én, hétfőn a könyvtár zárva tart. November 13-ától, csütörtöktől a könyvtár ismét a szokásos nyitvatartási időben érhető el.
Online továbbtanulási tájékoztató 8. osztályos tanulóknak november 4-én és 6-án
A kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium Vas vármegyében az Arany János Tehetséggondozó Program alapító intézménye. A program 25 éve kínál lehetőségeket nyugat-dunántúli fiataloknak, és célja, hogy segítse a hátrányos helyzetű, tehetséges diákok továbbtanulását. A Belügyminisztérium által kiírt pályázatra azok a tehetséges, de valamilyen szempontból hátrányos helyzetű diákok jelentkezhetnek, akik az érettségit követően főiskolán, egyetemen szeretnének továbbtanulni.
Részletesebben itt olvashatnak a programról:
Az Oktatási Hivatal honlapja
A Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium honlapja
Az alábbi kérdőív kitöltésével (https://forms.gle/aNNS4MH7inZsdY987) jelentkezhetnek tanárok, tanulók, szülők, érdeklődők arra az online tájékoztatásra, amely alkalommal a gimnázium munkatársai röviden ismertetik a programot, és segítséget nyújtanak a pályázati dokumentáció kitöltéséhez.
Hivatali ügyfélfogadás október 28-án
Értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy október 28-án, kedden nem lesz ügyfélfogadás a kőszegszerdahelyi kirendeltségen.
A hivatali ügyintézésre Lukácsházán van lehetőség 8:00‐11:30-ig.
Köszönjük a megértést.
Gyermekorvosi helyettesítés október 28-án
Tisztelt Szülők!
Értesítjük Önöket, hogy 2025. 10. 28-án szabadság miatt gyermekorvosi rendelés csak Lukácsházán lesz 13.00–14.00-ig.
Cím: Lukácsháza, Nemescsói u. 2.
Helyettes orvos: Dr. Szolnoki Judit 06 20 968 5569
Recept- és igazolásigényeiket jelezhetik Róthné Tóth Mónika asszisztensnél a 06 30 202 2304-es telefonszámon vagy e-mailben a lukacshaza.gyermekorvos@gmail.com címen.
Gyermekorvosi ügyelet: 9700 Szombathely, 11-es Huszár út 6.
Telefonszám: 1830
Ügyeleti időszak: hétköznap 16.00–22.00, hétvégén és ünnepnapon 8.00–20.00
Tisztelettel: Dr. Szalók Imre házi gyermekorvos
Meghívó az október 22-i képviselő-testületi ülésre
2025. október 22., szerda, 18:00.
Az ülés helye: Közösségi Ház – Kőszegszerdahely
Napirend:
- Javaslat a helyi építési szabályzatról és szabályozási tervről szóló rendelet módosítására
- Előadó: Nagy András polgármester
- Javaslat a Lukácsházi Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselői juttatásainak, támogatásainak egyes kérdéseiről szóló rendelet módosítására
- Előadó: Nagy András polgármester
- Javaslat helyi adókról szóló rendelet módosítására
- Előadó: Nagy András polgármester
- Különfélék (csapadékvíz elvezetés Zsáperek. stb.)
- Előadó: Nagy András polgármester
Az ülésre meghívom, megjelenésére feltétlenül számítok!
Kőszegszerdahely, 2025. október 18.
Nagy András
polgármester
Tájékoztatás a VasiVíz Zrt. helyszíni felméréséről
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a VASIVÍZ ZRt. a vízbekötések és vízmérőhelyek szerelvényeihez kapcsolódó műszaki adatbázisának korrigálására Kőszegszerdahely területén helyszíni felmérést végez.
A helyszíni felmérés időszaka: 2025. 10. 15. – 2025. 11. 15.
A felmérést a VASIVÍZ ZRt. munkavállalói, valamint a VASIVÍZ ZRt. megbízásából a Víz-Lép-Cső Kft. végzi. A VASIVÍZ munkavállalói, illetve a Kft. által megbízott személyek rendelkeznek megbízólevéllel és fényképes igazolvánnyal.
Kérjük a lakosságot, mindig bizonyosodjanak meg róla, hogy valóban a munkavégzésre jogosult személyeket engedik-e be az otthonukba.
Gyermekorvosi rendelés október 17-18. Lukácsházán
Tisztelt Szülők!
Értesítjük Önöket, hogy 2025. 10. 17-én és 18-án a gyermekorvosi rendelés Lukácsházán lesz 11.00–12.00-ig.
Cím: Lukácsháza, Nemescsói u. 2.
Rendel: Dr. Szalók Imre 06 70 387 3132
Receptigényeiket jelezhetik Róthné Tóth Mónika asszisztensnél a 06 30 202 2304-es telefonszámon vagy e-mailben a lukacshaza.gyermekorvos@gmail.com címen.
Gyermekorvosi ügyelet: 9700 Szombathely, 11-es Huszár út 6.
Telefonszám: 1830
Ügyeleti időszak: hétköznap 16.00–22.00, hétvégén és ünnepnapon 8.00–20.00
Tisztelettel: Dr. Szalók Imre házi gyermekorvos

